Ugrás a fő tartalomra

Alyson Noël: Evermore - Mindörökké

Már hallottam erről  a könyvről korábban, így mikor kislányomat beírattam a gyerekkönyvtárba, és megláttam az ifjúsági polcon (sok jó vörös pöttyös van ott), úgy döntöttem, kikölcsönzöm, jól jön nyáron valami kis tinis-rejtélyes-túlvilági-szerelmes történet.

A könyv főszereplője a tizenhat éves kamaszlány, Ever, aki egy tragikus autóbalesetben elveszített családját. Húga néha visszajár hozzá, látja is őt, sőt, beszélgetnek is. A lány középiskolába jár, ahol egyik nap feltűnik egy különös srác, Damen. (Emiatt írják-mondják sokan, hogy Twilight utánzat a könyv, de azért ez mégis más.) Természetesen beleszeret a fiúba.
Miközben zajlanak a gimis hétköznapok és események, több rejtélyes dolog is történik. Damen is titkol valamit, így Ever végül - húga segítségével - felkeresi lakhelyét, ahol megdöbbentő dolgokat fedez fel.
Kiderül, hogy Damen nem vámpír, hanem úgynevezett halhatatlan.

Sokkal többet nem tudok írni a regényről. Őszintén szólva elég lassan haladtam az olvasásával. Voltak benne érdekesebb-izgalmasabb részek, de nem igazán kötött le. És nem azért, mert már nem vagyok tini.
A könyv egy sorozat első része, de nem hiszen, hogy elolvasom a többit.

Azért néhány hangulatkeltő mondatot idéznék az ajánlóból:
Mi köze az ármányhoz Damennek? Mióta jár a fiú a a fény és sötétség határvonalán? Mitől olyan sorsszerű a köztük kibontakozó szerelem? Tudd meg a titkukat! Örökké emlékezni fogsz rá.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább