Ugrás a fő tartalomra

Kavabata Jaszunari: Hóország

A japán könyvek, főleg a szerelmi szállal átszőtt történetek számomra mindig kicsit furcsák. Áthatja őket valami keleties rejtély, szomorúság, egy különös, európai emberek számára szokatlan hangulat. Ahogyan a könyv ajánlója írja: Szokatlan világ, légkör, szokatlan gondolkodás, szokatlan érzelmek kerítik hatalmukba a regény lapjairól az olvasót.

A történet egyik főszereplője, Simamura, aki a hőforráshoz (gyógyfürdő) érkezik Tokióból Hóországba, vagyis a hegyekbe, egy szállodába. Már maga a hegy és a hó, az elzártság a nagyvárostól adja a regény hangulatát. Különös szerelem szövődik közte, és Komako, a fiatal gésa között. Ám a férfi gondolataiban Joko is megjelenik: a lány, akit utazásakor a vonat ablakában látott. Botladozó, nem éppen vidám szerelem az övék, nem is tudom megfogalmazni, milyen "kapcsolatnak" lehet ezt nevezni.
A bonyodalmakat az alábbi idézet is jól példázza (64. o.):

Simamura elgondolkozott: Komako jegyességben volt a zenetanárnő fiával, Joko viszont nyilván a fiatalember új barátnője, és most a fiú haldoklik. Simamurának minderről ismét eszébe jutott a szó: "kárba veszett fáradság." Hát nem teljesen értelmetlen, hogy Komako mindennek ellenére végig kitartott jegyessége mellett, eladta magát, hogy a fiatalember orvosi számláit kifizethesse?

Lassan haladtam a könyvvel, de lassan is lehet olvasni. Nem mindig kötött le, bevallom. Pedig akár szép is lehetett volna. De inkább szomorú, és a vége is tartogat tragikus fordulatot.

A szerzőről:
Kavabata a 20. századi japán irodalom kiemelkedő egyénisége, az újfajta érzékenységű írók egyik vezéralakja, az első japán író, aki 1968-ban Irodalmi Nobel-díjat kapott.
Leghíresebb műve a Hóország. A regény írását 1934-ben kezdte el, kisebb-nagyobb megszakításokkal 1937-ig dolgozott rajta, aztán közvetlenül megjelenése előtt 1947-ben megtoldotta még egy fejezettel. 
Forrás: libri.hu



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább