Ugrás a fő tartalomra

M. C. Beaton: Miss Pym és a menekülő menyasszony

M. C. Beaton az Agatha Raisin krimi-sorozatáról ismert (ezek közül én is olvastam egy párat). Most, egy másik sorozatnak köszönhetően, új főszereplő tűnik fel a láthatáron, mégpedig Hannah Pym. A hölgy egész életében szolgálóként dolgozott, ám miután nagyobb összeget örökölt, úgy dönt, hogy kalandra vágyik, postakocsival fog utazgatni és világot látni. 
Nem is sejti, hogy valóban kalandos helyzetekbe keveredik, és különös emberekkel ismerkedik meg. A postakocsi ugyanis elakad a hóban, és az utasok megszállni kényszerülnek egy fogadóban. Az első különös szereplő Emily, a "menekülő menyasszony". Miss Pym persze nem bírja ki, hogy ne avatkozzon bele mások életébe. Kicsi olyan, mint Agatha Raisin. Persze a krimi-szál is beleszövődik a történetbe, szóval nem fogunk unatkozni.

Talán a közepe után éreztem, hogy picit laposabb lett a történet, de aztán jön az ügyvédes "esemény", és onnan megint izgalmas lesz. No és a lényeg, a szerelmi szál! Sejteni lehet, hogy a menekülő menyasszony sorsa mi lesz - Hannah Pym-nek, az "utazó házasságközvetítőnek" köszönhetően. ;)
A történet egyébként az 1800-as évek elején játszódik, így egy csöpp betekintést nyerhetünk az akkori kor társadalmába.
Mint az elején írtam, akár csak Agatha Raisin esetében, Miss Pym történeteiből is sorozat készült. Ez a kötet először 1990-ben jelent meg. Most itt nálunk, 2014-ben az Ulpius-ház adta ki.

Az e-könyvet köszönöm a Bookandwalk-nak!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább