Ugrás a fő tartalomra

Baráth Katalin: Az arany cimbalom

Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Dávid Veron legújabb története, amely Baráth Katalinnak már a negyedik regénye. A korábbi részekben (A fekete zongora, A türkizkék hegedű, A borostyán hárfa) már megismerhettük és megszokhattuk Veron egyéniségét, a lány elszántságát, ahogyan nyomoz, nem ismerve félelmet és akadályt.

A poros bácskai kisváros, Ókanizsa kávéházaiban és kocsmáiban azonban változatlan hévvel pörögnek a pletykás nyelvek, nyílnak-csukódnak a bicskák, a mezőkön suhog a kasza. Így hát alig akad valaki, aki észrevenné, hogy a társaskocsi, amely a szomszéd városba indult, nem érkezett meg. Utasait egyszerűen elnyelte a föld…
Vajon hová tűntek az utasok?

Ez az rész picit más mint a korábbiak. Ugyanis itt Veron is bajba kerül, és nem neki kell különböző helyszíneket bejárva nyomoznia, hanem őt kell megtalálnia férjének, Remete Pistának és csapatának. Nehezíti a helyzetet, hogy Veron várandós, és eléggé előrehaladott állapotban van már.
A történet 1914-ben játszódik, amikor is a trónörököspárt meggyilkolták. Ám még korábbra vezethető vissza. A múltból - és ez adja a történet alapját - megismerhetjük a betyárvilágot, egészen Rózsa Sándorig visszamenőleg. Baráth Katalin rendesen és alaposan körüljárta a témát, nagyszerű, hiteles képet fest a betyárok életéről, teljesen bele tudja magát élni az ember olvasás közben.
Veszélyes és könyörtelen világ ez, és a fogva tartott Veron - többi társával együtt-  valóban veszélyes helyzetbe kerül. Mondhatni ez a krimi sokkal izgalmasabb volt, mint a többi. A történet folyamán újabb gyilkosságok is történnek, mivel a betyárok valóban nem ismernek kegyelmet, még egy állapotos nő esetében sem. Sőt.
Persze sejteni lehet, hogy végül minden jóra fordul, kiderül egy-két régi rejtély, de addig sokat kell még izgulni.

Néha kicsit lassan haladtam ennek a regénynek az olvasásával, mert nagyon alapos, mindenre kitér, előfordult, hogy pár napig pihentettem is, de a hosszas olvasása ellenére nem volt rossz könyv: izgalmas, rejtélyes, baráthkatalinos.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább