Ugrás a fő tartalomra

Csordás Lajos (szerk.): Séták a 6-os villamos vonalán

Elsősorban budapestieknek ajánlanám eme könyvecskét, amely színes fényképekkel és rövid, magyar és angol nyelvű ismertetőkkel mutatja be a 6-os villamos útvonalát.
Ahogyan a villamos is, mi is a Moszkva térről indulunk (a 2008-as kiadásban még ez a név szerepel, holott, mint tudjuk, már Széll Kálmán tér). Az utazás során, érintve a fontosabb megállókat - Széna tér, Nyugati, Oktogon, Blaha Lujza tér, egészen a Móricz Zsigmond körtérig - , sok nevezetes épületet és építészeti stílust ismerhetünk meg, nemcsak a körút mentén, hanem a szomszédos utcákban is. Nem is gondolnánk, zsúfolódva az utazó tömegben, hogy mennyi neves hely és rejtett kis érdekesség mellett haladunk el nap mint nap. Egy-egy régi mesterséget (tollkészítő- vagy éppen kalaposműhely) is megismerhetünk a könyvből.

Aki szeret böngészgeti, annak igazi csemege lesz ez a könyv!

Ajánló:
Létezik-e pestibb útvonal, mint a Nagykörút? Létezik-e pestibb villamos, mint a 6-os? Ez az album Budapest leghíresebb villamosvonalán kalauzol végig, a Moszkva tértől a Móricz Zsigmond körtérig, a 19. század végén kiépült, tágan értelmezett körúton. Feltárja párizsias szépségeit, a házak sajnálatos kopottsága mögött szeretettel és rácsodálkozással igyekszik megmutatni olvasóinak a világvárosi bulvár értékeit, hangulatait, lakóit.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább