A könyvet röviden úgy tudnám összegezni, hogy nagyon jó! Két este alatt elolvastam. Rövid kis fejezetekből, apró szösszenetekből épül fel, a fejezetek alcímei testrészek neveit viselik (pl. Első fejezet - avagy a kéz története), és úgy állnak össze egy egésszé, mint ahogyan az emberi test is felépül az apró kis részletekből. Szereplők bukkannak fel és térnek vissza, életutak keresztezik egymást, hol véletlenül, hol tudatosan. Tóth Krisztina, mint "mesélő" gyakran fantáziál és eljátszik a gondolattal, például, hogy vajon kicsoda-micsoda lehet a metrón vele szemben utazó ember. Szerelem, társkeresés, titkos szeretők, kamaszsorsok, betegség és halál mind feltűnik a műben.
Volt olyan szereplő, aki elég gyakran visszatért (pl. Helga), volt, aki alig, de többet olvastam volna róla - például a kislányával folyton üvöltöző anya sorsa bővebben is érdekelt volna... Szóval lehetett volna még egy-két pixel, mert sok kérdés nyitott maradt, de talán ez pont így jó is volt, hiszen reálisan ábrázolta azt, hogy mi, olvasók mennyit látunk a környezetünkben élő ismerős-ismeretlen emberekből.
A könyv néhány fejezetét ITT tudjátok elolvasni. Elsőre A nyak és A szem történetét javasolnám mindenképp!
Tóth Krisztina költő 1967-ben született Budapesten. Első verseskötete 1989-ben jelent meg Őszi kabátlobogás címmel, amelyet Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak. Ismert kötetei még: Porhó (versek, 2001), Hazaviszlek, jó? (novelláskötet 2009). A Nők Lapjában is jelennek meg tárcái (én főleg innen ismerem írásait).
Kép forrása: Wikipedia, ahol bővebben is olvashattok életútjáról, munkásságáról.
Kép forrása: Wikipedia, ahol bővebben is olvashattok életútjáról, munkásságáról.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése