Ugrás a fő tartalomra

Tóth Krisztina: Pixel

Nagyon rég fordult már elő, hogy megajándékoztam magam egy könyvvel (emlékeim szerint utoljára tavaly nyáron, az Ünnepi Könyvhéten "vásároltam be"), ám mikor a Költészet napja alkalmából kedvezményesen árultak könyveket a munkahelyemen (ahol sok program is volt e jeles nap alkalmából), kihasználtam eme lehetőséget. Így került hozzám Tóth Krisztina: Pixel című könyve.

A könyvet röviden úgy tudnám összegezni, hogy nagyon jó! Két este alatt elolvastam. Rövid kis fejezetekből, apró szösszenetekből épül fel, a fejezetek alcímei testrészek neveit viselik (pl. Első fejezet - avagy a kéz története), és úgy állnak össze egy egésszé, mint ahogyan az emberi test is felépül az apró kis részletekből. Szereplők bukkannak fel és térnek vissza, életutak keresztezik egymást, hol véletlenül, hol tudatosan. Tóth Krisztina, mint "mesélő" gyakran fantáziál és eljátszik a gondolattal, például, hogy vajon kicsoda-micsoda lehet a metrón vele szemben utazó ember. Szerelem, társkeresés, titkos szeretők, kamaszsorsok, betegség és halál mind feltűnik a műben.
Volt olyan szereplő, aki elég gyakran visszatért (pl. Helga), volt, aki alig, de többet olvastam volna róla - például a kislányával folyton üvöltöző anya sorsa bővebben is érdekelt volna... Szóval lehetett volna még egy-két pixel, mert sok kérdés nyitott maradt, de talán ez pont így jó is volt, hiszen reálisan ábrázolta azt, hogy mi, olvasók mennyit látunk a környezetünkben élő ismerős-ismeretlen emberekből.

A könyv néhány fejezetét ITT tudjátok elolvasni. Elsőre A nyak és A szem történetét javasolnám mindenképp!

Tóth Krisztina költő 1967-ben született Budapesten. Első verseskötete 1989-ben jelent meg Őszi kabátlobogás címmel, amelyet Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak. Ismert kötetei még: Porhó (versek, 2001), Hazaviszlek, jó? (novelláskötet 2009). A Nők Lapjában is jelennek meg tárcái (én főleg innen ismerem írásait).

Kép forrása: Wikipedia, ahol bővebben is olvashattok életútjáról, munkásságáról.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább