Ugrás a fő tartalomra

Sophie Kinsella: A pöttöm boltkóros

A boltkóros sorozat ezen részéről nem olvastam túl jókat, mégis megörültem neki, mikor megláttam a könyvtárban. Érdekelt ugyanis, hogy a "kis pöttömke" hogyan öltözködik-vásárol-szépítkezik.
Becky gyermeke, Minnie egy dacos, elkényeztetett kislány, de ezt sejteni lehet. Mondjuk bevallom, egy kétévessel valóban nem egyszerű az élet. Dackorszak, "nem"-korszak, enyém-tied, miegymás. Ez még sajnos egy nem elkényeztetettnél is valahol normális jelenség. Ahogy Sue dadus mondja a könyv végefelé, nem is Minne-val van a baj. Hanem persze az anyukájával, Beckyvel, aki még mindig vásárlásmániás, remeg a boltok közelében, ha nem mehet be, és csak költi a pénzt, sőt, ami még rosszabb, hogy Minnie-nek is mindent megvesz.
A könyv főszereplője mégsem Minnie. Őszintén szólva, én több szerepet szántam volna a kislánynak, lévén A pöttöm boltkóros a könyv címe, de mégsem (csak) róla szól a történet. A fő téma igazából Luke születésnapja, amire Becky óriási meglepetéspartit kíván szervezni, zsonglőrökkel, tűznyelőkkel. (Megjegyzem: minek kell egy születésnapra zsonglőr és tűznyelő?) Szóval ez a szál adja a történet gerincét, persze, mint a sorozat többi részében is, itt is vannak bonyodalmak.
Vegyes érzelmekkel tettem le a könyvet. A négy rész közül, amit olvastam, ez tetszett a legkevésbé, pedig ebben is voltak jó részek, valamint vicces és ciki jelenetek.

A könyv hivatalos ajánlója:
Mindannyiunk kedvenc habókos, szeleburdi boltkórosa visszatér! És mint mindig, most sem unatkozik. Kislánya, Minnie már két éves, és meg vannak a saját elképzelései a világról, a vásárlásról. Becky és Luke ezen kívül költözés előtt áll, de persze nem megy minden zökkenőmentesen, és Beckynek azzal is szembesülnie kell, hogy munkahelyén nem Téma – Micsoda? mindenki fogadja kitörő örömmel kreatív újításait. De, ha mindez nem lenne elég, Becky azt is fejébe veszi, hogy megrendezi férjének a világ legelképesztőbb születésnapi meglepetéspartiját…

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább