Ugrás a fő tartalomra

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el

Erről a különös hangulatú, utópisztikus, japán könyvről nekem elsőre A völgy ugrott be, ugyanis ott is a külvilágtól szinte teljesen elzárva egy intézetben élnek a diákok. Ám itt azért más a helyzet, mivel Hailsham nem csupán egy bentlakásos iskola. Itt nevelik ugyanis a testileg és lelkileg tökéletes egyedeket, akik a későbbiekben gondviselők vagy éppen (főrészt) donorok lesznek. A gyerekek, később kamaszok, természetesen élik a kis társadalmi életüket, túlesnek első szerelmen, szexen; értékes kincsekre tesznek szert a vásárokban, és művészeti alkotásokban élik ki a bennük rejlő kreativitást.
A könyvet Kathe meséli el, ő az egyik főszereplő, aki visszaemlékszik a történtekre, barátaira, Ruth-ra és Tommyra, a Madame-ra és a többi nevelőnőre, a Kunyhóra, illetve kedvenc kazettájára kedvenc-szomorú dalával (innen a cím). Illetve, mint gondviselő szembesül azzal, mit is jelent donornak lenni. Említést tennék még Kathe Tommyhoz fűződő viszonyáról, ami lényegében akkor bontakozik ki (már amennyire), amikor Ruth már nem állhat közéjük.

Azért néhány kérdést hagyott bennem a könyv. Honnan jöttek ezek a gyerekek, kik ők? Szüleik hol vannak, vagy most komolyan klónozták őket? Illetve őszintén szólva, nagyobb titok lelepleződését vártam pl. a Galériával kapcsolatban is, vagy akár végkifejletnek is. Kész, megszűnt ez a kegyetlen intézet, aztán ennyi? Amúgy a kegyetlenséget nem mindig érezni, sőt, néha számomra olyan volt, mintha egy suli-regényt olvasnék, de a hangulata bizony elég "szürke" volt. Főleg, ha az ember belegondolt a gyerekek sorsába, hogy miért is tartják ott őket, miért is nevelik ott őket, és hogy hiába reménykednek szerelemben, jövőben, előre lehet tudni a sorsukat, hogy mi vár rájuk, "adományozókra". A rehabilitációs központ meg még olvasva is nyomasztó volt: ez az életük, ezért volt az a sok tanulás? Mi értelme volt ennek?
Szóval számos kérdést vet fel a könyv.

A „Napok romjai” szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.
A regény számos nyelven óriási sikert aratott, 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé. - írja a könyv ajánlója.

A regényből film is készült, a hangulata miatt nem igazán vágyom rá, hogy megnézzem, mert azt hallottam róla, hogy eléggé "depressziós". A filmről ITT olvashattok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fognyűvő Manócska (Hanna Künzel, Günter Schmitt)

Gyermekkorom egyik emlékezetes könyvét szeretném most bemutatni nektek, amely a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Főszereplője, Gergő, az a kisfiú, aki nagyon szereti az édességeket (csokit, cukorkát, nyalókát - innen a gúny-beceneve), a fogmosást azonban mindig elsumákolja. Egyik este egy zöld cukorfejű kis manó jelenik meg a szobájában, kalapáccsal a kezében. Másnap Gergő iszonyú fogfájásra ébred. A manócska ugyanis éjszak kifúrta a fogát! Vajon mi történik ezután Gergővel a fogorvosi rendelőben? Megváltozik az eset után? Gyerekként nagyon nagy hatással volt rám ez a könyv, sokáig abban a tudatban éltem, hogy lyukas fogainkat valóban egy gonosz kis manócska okozza. A könyv még ma is megvan szüleimnél, már 4 éves kislányom is jól ismeri, és szorgalmasan sikálja a fogát esténként. Sőt, legutóbb, mikor szegény nagypapájának fogorvoshoz kellett menni, megjegyezte: "Biztos nem mosott fogat!" :)) Sajnos nem tudom, hol lehet beszerezni a könyvet. Az antikvari

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Egy bűbájos mesekönyvet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amely gyermekkorom nagy kedvence volt! Ez pedig nem más, mint A sün, akit meg lehetett simogatni . Most új kiadásban megvásárolható a Móra Kiadó gondozásában. A mesék szereplői mind állatok, és minden mesének van valamilyen tanulsága. Hasonlít a Vidám mesék re (szintén gyerekkori kedvenc), főleg, hogy ezt a könyvet is Vlagyimir Szutyejev illusztrálta. Kislányom a hétvégén, a negyedik születésnapjára kapta meg a könyvet, és már többször is el kellett neki olvasnom neki az elejétől a végéig! Nagy kedvence a két struccfióka, Fuj és Pfuj története, akik nem szeretik a tejbegrízt. Kedvence még az Egy darabka hol a háztetőn is, amely Csahosról, a kiskutyáról és Fehértappancsról a cicáról szól. De az összes mese bűbájos, hol vidámabb, hol meghatóbb befejezéssel.  Az állatok nevei is beszédesek,  pl. a csacsit Ábécének hívják, az egeret Morzsának, a kacsát Hápisápinak, a teknőst pedig Nekem-Aztán-Nem-Sürgős-nek.  Ajánlom

Leiner Laura: Állj mellém

Lassan már szinte egy év telt el azóta, hogy az Iskolák Országos Versenye (II. trilógia) második kötetét elolvastam, és mennyire vártam a folytatást, lévén akkor még meg sem jelent. Aztán el is felejtettem, ám még Húsvét előtt kölcsönkértem- és kaptam tanítványomtól. Könnyen felvettem a fonalat, lévén kedvenc főhőseinket nem lehet elfelejteni: Sára, Vivien, Rajmund és Dominik mind jópofa és szerethető karakterek - Tahi, a fizikatanár kíséretében. A vetélkedő a múltkori furcsa feladvány (ld. ki a beépített ember) után ismét folytatódik. A Szirtes gimi csapata nagyon összetartó, a párok ugye már összejöttek, ebben sincs sok újdonság (vicces, ahogy Tahi mindig őrködni próbál), minden halad a szokásos mederben. Talán a túl szokásosban is. Nekem a harmadik kötet már kicsit sablonosnak tűnt (ld. tudni előre, hogy úgyis mindig továbbjutnak, úgyis ők nyerik majd meg), az igazgató élőit a kommentszekcióval sokszor csak lapoztam (bár most is mind nagyon humorosak és fárasztóak voltak, de inkább